Versenyzoink - Mattolna

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Versenyzoink

IFI-Sakk

Tolna Megye ifjúsági nevelő munkáját mindennél jobban demonstrálja azoknak a fiatal nagymestereknek a bemutatása akik az Atomerőmű SE Paks és a Decs 1990 csapatának versenyzői. Ezen az oldalon a legfontosabb eredményeik mellett néhány fotóval kiegészítve szeretnénk bemutatni őket, nevelő edzőiket, mestereiket.


Berkes Ferenc

Született: Baja, 1985. augusztus 8.
Hatévesen tanult meg sakkozni. Tizenhat évesen lett nagymester, átugorva a nemzetközi mesteri fokozatot. Az egyik legígéretesebbnek tartott fiatal magyar sakkozó, nagymester, háromszoros magyar bajnok (2004, 2007, 2010), korosztályos ifjúsági világbajnok, az Európa Bajnokságokon ezüst és bronzérmes. A 2011 évben bronzérmes
EB csapat tagja.


2002-ben Krétán (Heraklio) megnyerte a 18 évesek korosztályos világbajnokságát. 2004-ben
kiemelkedően szerepelt a nagyon erős moszkvai Areoflot nyílt versenyen, majd megnyerte a Zalaegerszegi Tehetség és Kurázsi versenyt. 2005-ben ezüstérmet szerzett a junior világbajnokságon Sahrijar Mamedjarov mögött, megelőzve Jevgenyij Alekszejevet.

Játszott a magyar
olimpiai csapatban, amely 2006-ban ötödik helyezést ért el a Sakkolimpián.

2008 októberében 2645 Élő-pontja volt
, 2010-ben Gyimesi Zoltánt elleni győzelmével (1,5-0,5) megnyerte a Szegeden rendezett 60. férfi sakk országos bajnokságot. Az ifjúsági világranglistán 2004 októberében a 4. (!) volt, Tejmur Radzsabov, Mamedjarov és Andrej Volokityin mögött. A felnőtt ranglistán ekkor a 67. helyezéssel szerepelt.
A felnőtt sakkozás világában 2011 lett a nagy áttörés éve, miután átlépte a bűvös 2700-as élőpontszámot, a 2011 szeptemberi Fide listáján peddig az eddigi legmagasabban jegyezve 2706 élőponttal a világranglista 41. helyezettje volt.


Az Atomerőmű Sportegyesület játékosa 1995 óta.
Felfedezője Barha Sándor mesterjelölt, majd nevelőedzője Mészáros Gyula nemzetközi mester mellett ért el számos korosztályos nemzetközi sikert. A nagymesteri cím elérésében és a professzionális sakkozás alapjainak lerakásában elsősorban Csom István olimpiai bajnok nagymester segítette, a megnyitási felkészülésben pedig dr. Hazai Lászlóval végzett munkája volt eredményes.

Ács Péter

Nemzetközi nagymester, Olimpiai ezüstérmes, junior Világbajnok és korosztályos Európabajnok.

1981. május 10-én Egerben született. 1982-tol él Pakson. Négy éves korától sakkozik. 2001-ben érettségizett a Paksi Atomeromu Energetikai Szakképzési Intézetében. 17 évesen megszerzi a Nemzetközi nagymesteri címet. Hat éves kora óta tagja az Atomerőmű SE csapatának.

A sakkválogatott tagja.
Legmagasabb ÉLO pontszáma: 2623
Idegen nyelv ismerete: angol, német
Kiegészítő sportok: foci, tenisz

Hazai eredményei
1991.  - Debrecen, Korcsoportos OB (10 éven aluliak): I. helyezés
1992.  - Paks, Korcsoportos OB (12 éven aluliak): II. helyezés
1993.  - Paks, Korcsoportos OB (12 éven aluliak): III. helyezés
1994.  - Paks, Korcsoportos OB (14 éven aluliak): III. helyezés
1995.  - Paks, Korcsoportos OB (14 éven aluliak): I. helyezés
- Budapest, FIDE III-as kategóriájú verseny: I. helyezés (IM-norma teljesítés)
1996.  - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés
1997.  - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés
- Budapest, IGM: I. helyezés (a nemzetközi mesteri cím végleges elérése és a nagymesteri norma teljesítése)
- Budapest, Nemzetközi nagymester verseny:III. helyezés
- Budapest, IGM: II. helyezés
1998.  - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés
- Budapest (nagymesteri norma 2.alk.) III. helyezés
- Budapest, X-es kategória: I. helyezés (nagymesteri norma 3. alkalommal)
1999.  - Budapest, Ifjúsági CSB: I. helyezés
- július-augusztus, Budapest, X-es kategória: I. helyezés
2002.  - Június, Balatonlelle, Magyar férfi bajnokság, II. helyezés
- Július, Balatonlelle, XI. kategória, I. helyezés
2003.  - Április, Tehetség és Kurázsi Nemzetközi Sakkverseny Budapest, XVII. Kategória (2003, április) IV. helyezés
- OB I-es CSB 2002/2003. év II. helyezés
- Magyar bajnokság /egyéni/ Hévíz, VI. helyezés

Nemzetközi eredményei

1991. Varsó, Korcsoportos VB (10 éven aluliak): IX.
1992. Rimaszombat, Korcsoportos EB (12 éven aluliak): I.
1994. Málta, Csapat-VB (16 éven aluliak): III.
1995. Verdun, Korcsoportos EB (14 éven aluliak): VIII.
1995. Kanári szigetek, Csapat-VB (16 éven aluliak): II.
1996. Jugoszlávia, Sutomore, Ifjúsági Olimpia: III.
1996. Spanyolország, Menorca,Korcsoportos VB(16 év): III.
1997. augusztus, Spanyolország, San Agustin Kupa: I.
1997. október, Olaszország, Montecatini, MITROPA Kupa: III.
1998. november, Spanyolország, Korcsoportos VB (18 év): IV.
1999. április, Svájc, Baden, MITROPA Kupa: I.
1999. augusztus 21-29. Ausztria, Wattens Open: I.
2000. augusztus, Brazília, Rio de Janeiro, Junior CS VB:II.
2000. december, Franciaország, Charleville, MITROPA K: II.
2001. augusztus 15-29. Görögország, Athén, Junior VB I.
2001. október 10-20. Örményország, Jereván,csapat VB:V.
2002. Július, Csehország, Pardubice Open II.
2002. Október, Hollandia Üvegsakk, XVII. kategória I. helyezés
2002. November, Szlovénia, Bled, SAKKOLIMPIA II.
2003. Április,Tehetség és Kurázsi Nemzetköz verseny IV.

Címek, kitüntetések

FIDE mester (1992)
Nemzetközi nagymester (1998)
Nemzetközi mester (1997)
*
Perényi Béla Díj (1997)
A "Magyar Köztársaság jó tanulója jó sportolója" cím (1995)
Kiváló ifjúsági sportoló cím (1996)
Tolna megye legjobb sportolója cím
Tolna megye legjobb sakkozója cím (1992, 1993, 1994, 1996, 1997, 1998, 2002)
Paks legjobb férfi sportolója (2001, 2002)
A Magyar Köztársasági Érdemérem Lovagkeresztje kitüntetés (2003)

Rudolf Anna

Női nagymester olimpikon háromszoros felnőtt női bajnok (2008, 2010,2011) a Hungaropharma Decs csapatának versenyzője.

1987 november 12-én született Miskolcon. A család Bátaszéken telepedett le, édesapja Rudolf László (hexasakk világbajnok) ismertette és szerettette meg a sakkjátékot, majd testvérével Katával együtt Molnár Béla nemzetközi mesternél folytatták a versenysakkozás alapjainak elsajátítását. A hazai korosztályos versenyeken kiemelkedő sikereket ért el mind az OB mind a Diákolimpiák Országos döntőiben, tíz alkalommal szerezte meg az országos bajnoki címet. 2005-ben női nemzetközi mester, majd 2007-ben a női nagymesteri címet is megszerzi, teljesítve egyúttal a férfi nemzetközi mesteri normát. Az év végén rendezett Vandoeuvre tornán kiemelkedő formában versenyezve legyőzi a franciák egyik olimpikonját  Christián Bauer nagymestert (2634). Kiváló teljesítményét 2010-ben Szentgotthárdon megismételve másodszor is teljesíti a férfi nemzetközi mesteri normát és 2397 élőponttal megközelelítette a normához szükséges pontszámot is. A civil életpályát a pécsi egyetemen szerzett angol bölcsész diplomával igyekezett megalapozni, miközben a női válogatott legaktívabban versenyző játékosa is volt egyben, számos európai klubcsapatban szerepelt. 2011-től ugyan Spanyolországban (Madrid) él és dolgozik, de továbbra is tagja a magyar női válogatottnak és nevelőegyesületének a Decs 1990 csapatának.



Rudolf Anna eredményei




Ifjúsági és Junior Világbajnokság:

2001  Oropesa del Mar (Spanyolország)  10. helyezés
2003  Halkidiki (Görögország)   8. helyezés
2006  Jereván (Örményország)   5-8. helyezés

Ifjúsági Európa-bajnokság:

2001  Újvidék (Szerbia)   II. helyezés
2005  Herceg Novi (Montenegro)  I. helyezés

Kovács Zoltán nemzetközi emlékverseny:

2000  Budapest    I. helyezés
2001  Budapest    I. helyezés
2002  Budapest    II. helyezés

Nyugat-Amerikai felnőtt női bajnokság:

2001  San Francisco (USA)   I. helyezés
2002  San Francisco (USA)   III. helyezés

Országos ifjúsági és junior bajnokság:

1999  Paks     I. helyezés
2000  Paks     I. helyezés
2001  Balatonlelle    II. helyezés
2002  Paks     II. helyezés
2003  Miskolc    I. helyezés
2004  Budapest    III. helyezés
2005  Balatonlelle    III. helyezés
2006  Szeged     III. helyezés
2007  Budapest    I. helyezés

Országos Egyéni Diákolimpia:

2001  Debrecen    I. helyezés
2002  Budapest    I. helyezés
2003  Budapest    I. helyezés
2004  Debrecen    II. helyezés
2005  Balatonlelle    I. helyezés
2006  Miskolc    I. helyezés

Országos Csapat Diákolimpia:

2004  Szekszárd    III. helyezés
2005  Szombathely    II. helyezés
2006  Szombathely    I. helyezés

Ifjúsági Válogatottság:

2001  Hajdúszoboszló   Magyarország-Románia
2003  Balatonlelle    Ifjúsági Csapat EB
2004  Obrenovac (Szerbia)   Ifjúsági Csapat EB
2005  Herceg Novi (Montenegró)  Ifjúsági Csapat EB

Országos felnőtt bajnokság:

2003  Budapest    10. helyezés
2004  Budapest    8. helyezés
2005  Szeged     5. helyezés
2006  Szeged     7. helyezés
2007  Budapest    6. helyezés
2008  Visegrád    I. helyezés
2009  Eger     7. helyezés
2010  Nagykanizsa    I. helyezés
2011  Szeged     I. helyezés

Felnőtt Válogatottság:

2007  Szeged     Mitropa Kupa
2008  Peking     Szellemi sportok Világjátéka
2008  Drezda     Olimpia
2009  Újvidék    EB
2010  Hanti-Manszijszk   Olimpia
2011  Porto Carras    EB

NB-s Csapatbajnokság:

1999-2004     NB II.
2004-2007     NB I/B
2007-2011     NB I.

Külföldi Csapatbajnokságok:

2003-2005     Görögország
2005-2010     Franciaország
2005-2010     Anglia
2008-2009     Luxemburg
2009-2010     Németország
2009-2010     Szerbia
2010-2011     Spanyolország

Normateljesítések:

2003  Zalakaros     női nemzetközi mester
2004  Bukarest (Románia)    női nemzetközi mester
2005  Szeged      női nemzetközi mester
2005  Kisinyov (Moldávia)    női nemzetközi mester (3x)
2007  Drezda (Németország)   női nagymester (2x)
2007  Vandoeuvre (Franciaország)   női nagymester
2007  Vandoeuvre (Franciaország)   férfi nemzetközi mester
2010  Szentgotthárd     férfi nemzetközi mester

Kitüntetések, elismerések:

1999  Szekszárd  Tolna megye legjobb sakkozója
2000  Szekszárd  Tolna megye legjobb sakkozója
2003  Szekszárd  Tolna megye legjobb sakkozója
2004  Szekszárd  Tolna megye legjobb sakkozója
2005  Szekszárd  Tolna megye legjobb sakkozója
2006  Szekszárd  Tolna megye legjobb sakkozója
2007  Szekszárd  Tolna megye legjobb sakkozója
2008  Szekszárd  Tolna megye legjobb sakkozója
2009  Szekszárd  Tolna megye legjobb sakkozója
2010  Szekszárd  Tolna megye legjobb sakkozója
2001  Budapest  A Magyar Köztársaság „Jó tanulója, jó sportolója”
2002  Budapest  A Magyar Köztársaság „Jó tanulója, jó sportolója”
2003  Bátaszék  Bátaszék város „Jó tanulója, jó sportolója”
2009  Pécs   A Pécsi Tudományegyetem „Jó tanulója, jó sportolója”


 
 
 
 
 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz